2010 - Tematikus táborok Ácsteszéren
jelentkezési lehetőséget és bővebb infót itt találsz!
"Faragott Kreatív Egészség 2008"
Fafaragás- Önismeret – Sport - Egészséges Életmód Tábor Sukorón
"Közösség a sokféleségben" tábor Pusztavám - Csókakő, (2007. augusztus)
Kaptam egy meghívást az "Közösség a sokféleségben" táborba.
Nagyon érdekelt, mert gondoltam új embereket ismerhetek meg. Ez így is lett...........!
A tábor összegezve nagyon tetszett. Bár az első nap kicsit zűrös volt, mert nem igazán ismertük egymást, de az ismerkedő játékok által oldódott a feszültség.
Amikor a rajzos feladat volt (2-en fogtunk egy tollat) mintha már ezer éve ismertük volna egymást, jó volt. A szállás is nagyon otthonos volt.
Nekem legjobban az esték tetszettek, mert ott nagyon jókat lehetett beszélgetni a tábortűz mellett, olyan barátságos volt. Az étkezés azért volt szerintem nagyon jó, mert mi magunknak készítettük az ételt, és ennek is megvan a hangulata.
Nagyon nagy szeretettel és készülődéssel vártuk a másik tábor lakóit (akik órákig gyalogoltak Pusztavámról Csókakőre) a 2. napon, bár az ebédet fél napig főztük.....,de mindenkinek ízlett.(Azt hiszem.)
Felmentünk a csókakői várba és meglestük a régészek munkáját:),érdekes volt.
Aztán találtunk útközben egy házaspárt, az egyikőjük festő és szobrászművész volt, a másik pedig kőfaragó, és nagyon jól tudták a tudásukat közösen hasznosítani. Nagyon szépen dolgoztak.
Aztán eljött a nagy nap, amikor mi mentünk a pusztavámi tábor lakóihoz. Nehezen indultunk neki a túrának , mert riasztó volt a 16km. De nagyon gyorsan oda értünk, azt hiszem.
2-re kellett ott lennünk és 1percet késtünk, pedig mi mondtuk, hogy ne álljanak meg pisilni, de hát....:)
A fogadtatás nagyon kedves volt, az ebéd pedig nagyon finom.
Nekem ez az utolsó 2 nap tetszett a legjobban, mert itt olyan embereket ismertem meg, akikkel nagyon szívesen tartom a kapcsolatot, nagyon megszerettem őket:) Bár a sátorban alvás.......háát nem jött be igazán, de jó buli volt azért:)
Voltunk egy nagyon szép tónál, ahol a halak "kérésre odajöttek". Érdekes volt. Aztán elmentünk egy "KÖZELI"Apátsághoz AUTÓVAL, ez szintén emlékezetes volt. Szerintem a szervezés nagyon jól megtervezett és a gyakorlatban is jól sikerült.
De volt egy nagyon rossz része a tábornak: amikor el kellett búcsúzni és mindenki hazament.
De legalább a szép emlékek és barátok megmaradtak.
Horváth Renáta
Kortárssegítő tábor a Kövér Egér Tanyán (2006. augusztus 14-18.)
Élménybeszámoló
A Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány idén második táborát szervezte önkéntesei számára. Az összejövetel célja egyrészt a kortárssegítők továbbképzése, másrészt a közelmúltban a csapathoz csatlakozók beilleszkedésének segítése volt, és egyben néhány nap kikapcsolódás, közös nyaralás, ha úgy tetszik. A tavalyi táborban az alapítvány leendő feladatait, célkitűzéseit határoztuk meg, most megvitattuk, mindebből mi mindent sikerült megvalósítanunk (véleményem szerint büszkék lehetünk, igazán sikeres közös évet tudhatunk magunk mögött), és lehetőségünk nyílt ismét magunkkal foglalkozni.
Az idei tábor helyszíne egy kulcsos ház, a Kövér Egér Tanya volt egy Ajka közeli erdőben. Itt kötelességemnek érzem megnyugtatni az olvasót: a név ez esetben nem kötelez semmire, nem elhízott rágcsálókkal éltünk együtt a tábor ideje alatt. Viszont volt egy visszatérő vendégünk: egy mindenre elszánt róka, aki néhány finom falat reményében nem szégyellte esténként feltúrni a szemetesünket.
Az erdő más lakói nem mutattak ilyen élénk érdeklődést irántunk (amiért hálás vagyok nekik, hiszen egy kirándulás alkalmával közelről megszemlélhettük a vaddisznók egyik dagonyaközpontját – mint utóbb kiderült, kb. ezren osztoznak néhány ilyenen…), minket viszont érdekelt, a vadakon kívül mit rejt a rengeteg. A harmadik napon ellátogattunk hát egy támaszpontra, ahol annakidején az Irakba vonuló katonák gyakorlatoztak. Egy kis városkára bukkantunk az erdő egy fáktól mentes, sivár részén, bankkal, iskolával, óvodával, bolttal… Hátborzongató érzés volt ott állni a félig kész épületek között – amik talán inkább félig leromboltnak tűntek – azzal a tudattal, hogy ugyanott egykor fegyverek ropogtak (bizonyíték erre a sokszáz otthagyott lehullott töltényhüvely)… Ennek ellenére mindenképpen megérte elzarándokolni erre a különös helyre; aki Szőc közelében jár, figyelmébe ajánlom ezt a kitérőt.
De kanyarodjunk vissza a tábor küldetéséhez: amikor épp nem túráztunk vagy rókát lestünk, délelőtti és esti beszélgetések formájában igyekeztünk lelkileg feltöltődni; a képzés címe, „A baj és én nem járok egyedül” köré épültek ezek az eszmecserék, és mindennap kiveséztünk egy-egy, a címhez kapcsolódó témát, úgymint: Mit jelent számomra a hit? Mi is az a remény? Hogyan gyógyulnak a sebek? Mit jelent az: „lezárni a múltat”? Mik a leggyakrabban előforduló problémák családon belül, barátok között, párkapcsolatban? Hogyan kezeljük mi a konfliktushelyzeteket, illetve hogyan kellene kezelnünk őket? Hogyan éljük meg a tehetetlenség, a reményvesztettség, a magány érzését? Képesek vagyunk-e elfogadni, hogy nő és férfi, ember és ember nem egyforma? Együtt tudunk-e élni ezekkel a különbözőségekkel?
Ezeket a kérdéseket a beszélgetésen túl játékos formában igyekeztünk feldolgozni. Nagyon tanulságos volt számomra, amikor egy – sajnos – hétköznapinak mondható szituációt elevenítettünk meg. A játék dióhéjban: néhány szereplő párbeszédes formában ad elő egy – ez esetben családi – jelenetet, a többiek nézőként szemlélik, de bármikor helyet cserélhetnek egy általuk választott szereplővel, és maguk alakíthatják az eseményeket. A játék során a fenti kérdésekkel személyesen is találkoztunk, és rövid időre a szülők vagy éppen az elkeseredett gyerek bőrébe bújhattunk; azt hiszem, kínosan őszinte tükröt adtak ezzel a kezünkbe…
Egy másik alkalommal fogyatékkal élő személyekként próbáltuk ki magunkat, bizonyos értelemben a csoport minden tagja átmenetileg „hátrányos helyzetű” volt, így kellett megoldanunk adott idő alatt nem kevesebb mint hét feladatot. Az akadályokat szépen vettük; bebizonyítottuk például, hogy a vak képes bárkit bohócnak kifesteni, a süket tud dalt vezényelni, és hogy két különböző anyanyelvű ember segíthet egymásnak himnuszt írni. A játék megtanított arra, hogy akiket mi „fogyatékkal élőknek” nevezünk, ugyanolyan hasznos tagjai a társadalomnak, mint mi, és hogy nemcsak mi segíthetünk rajtuk, hanem ők is segíthetnek rajtunk…
A legtöbbet azonban mégsem a beszélgetések és a játékok adták nekem, ahogyan az az eddigi táborokban lenni szokott (korábban a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat tagjaiként táboroztunk együtt), bár azokból is sokat merítettem; hanem pusztán az, hogy EGYÜTT voltunk: hogy segítettük egymást mindenben, hogy mindenki kivette a részét a munkából is, nem csak a szórakozásból, hogy meghallgattuk egymást; a legtöbbet a közös főzések, a kiadós reggelik, a délutáni szieszták a szabad ég alatt, az esti tábortűz melletti nevetések, az éjszakába nyúló fáradt teázások jelentették számomra. Szerettem ebben a táborban, hogy a természet közelében voltunk, távol a világ zajától, egy helyen, ahol az ember nyugalmat és békességet tud érezni, olyan emberekkel, akiktől értékes gondolatokat és feledhetetlen perceket kap.
Ezúton köszönöm ezt a pár napot mindenkinek, aki ott volt. Remélem, jövőre még többen találkozunk.
Róth Mónika
Hamburg a CUP OF GOOD HOPE jegyében, 2006.
Élménybeszámoló
focifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifocifoci
Hamburg Németország legforgalmasabb kikötője. Meg is látszik, néhol igen koszos és összehasonlíthatatlan a vidéki Németországgal. Ide vezetett utunk, a majd 1300 km-es autópályázás... A hét nap programjainak szemezgetését olvashatjátok most Peszeki Eszter képzeletbeli tollából. Minden nap kiválasztottam 1-1 fontosabb helyszínt, ami a legérdekesebb volt aznap J
Szállásunk 40km-re volt Hamburg központjától. Gyönyörű kertvárosi környezetben az Elba partján. HÉTFŐ: Buszra ültettek minket és egy városnézésen vettünk részt. A vezető angolul olvasta fel, hogy melyik nevezetességnek mi a jelentősége. Talán maga sem értette, hogy mit mond, mert néha átváltott a már megszokott németes akcentusba. De hagyjuk, azt hiszem tiszta kiejtésben sem értettem volna belőle többet J Talán az emeletes busz magaslati levegője, vagy az időközben mellém települő török srác volt az oka... Ki tudja? A legemlékezetesebb a város közepén található tó, ami közelről úgy tűnik, hogy piros színű. De ettől még vitorlázásra ugyanúgy alkalmas. Itt-ott suhantak el rajta a szebbnél szebb fehér vitorlájú hajók. Ezek a németek tudnak élni. Később hirtelen azt vettem észre, hogy eltűnik a talaj a busz alól, mintha szálltunk volna. Szívem a torkomban... Huh csak egy óriási hídon mentünk át. Körülöttünk mindenhol daruk és konténerek, többszintes szállítóhajók. Igen, ez a kikötő...
Délután lázas készülődésbe kezdtünk. Hol van a hagyma??? Ez így nem lesz jó, nem gusztusos. Cikáztak a gondolatok, hogy minden precíz legyen és szép az interkulturális büfénkhez. A berendezett mini magyar konyha a tőlünk telhető legjobban nézett ki. Mások asztalai is hívogatóan kacsingattak felénk. Vagyis ma sem kell éhezni! Egy bátor német fehér arcocskájával mosolygott. Ami nem sokáig maradt fehér és olyan vidám, és nem sokkal később vízért kiáltott… Ő volt a hős, aki először rávette magát, hogy megkóstolja a magyar csípős paprikánkat. Gondoltam e hősi tettet díjazni kell, hát odanyomtam a kezébe egy egész paprikát. Itt van: tessék, ez emlék!
KEDD: Elkezdődtek a megpróbáltatások, persze csak képletesen. Rikító mezek, lelkes, izmos, elvetemült képű focistákká váltak ezek a tegnap még kedves és kíváncsi lények. Én kétségekkel teli félelemmel tekintettem a zöld pálya felé. Csukd be a szemed, és gondold, hogy ez a TV-ben megy. Aktualitása az volt, de én továbbra is fél méterről kerültem a labdát. Inkább az árnyék! Mikor épp nem volt meccs, Salima lefeküdt a lelátóra napozni. – Igen, ez a magyar foci!... állapította meg András. Ezen jót mosolyogtunk. Valamelyest a pályán nyújtott 2:0 3:0 3:0 vereségeket a folyamatos hajrázással kompenzáltuk. Ezen az estén volt a német-olasz meccs. A németek kikaptak, az utcákon orrlógató drukkerek bandukoltak haza...
SZERDA: A német iskolarendszerből kaptunk egy pici ízelítőt. A németek a nyár kellős közepéig járnak suliba. Uh hogyan bírják?? Én tuti beszerveztem volna valami kis lázadás félét J hogy ez így nem mehet. Bár ők 10. után ballagnak, és azután mehetnek dolgozni, vagy továbbtanulni. Ez rokonszenves, nekem még van két évem. Ha úgy nézzük sok(kk), ha úgy nézzük kevés… Ballagáskor aláírják egymás pólóját, ami minden osztálynak van. Rajzolnak valahová az iskola falára egy kis emléket. Míg nálunk komoly tablók készülnek, itt vidám falfestéseket kreálnak. Rajta van egy rajz, meg a nevük, osztályuk és a dátum. A bolondballagás meg egy igazi buli. A tanárokat úgy szívatják, ahogy akarják, és nem azután érettségiznek, hanem már előbb voltak a vizsgáik. Vagyis nincs visszafogottság J
CSÜTÖRTÖK: Délelőtti szabadprogramot kihasználtam rendesen... A török sráccal sétálgattunk, míg a többiek vásároltak. A város kicsit hasonlít Velencére. Sok a romantikus hidacska. Kalandos volt kicsit eltévedni. Valami hiányzott az egész légkörből. A rockerek valahogy hiányoztak. Kevés fiatalt láttam feketében. Aki igazán így öltözködött, az bánatomra mind 30 év feletti volt. Estefelé visszamentünk a Sankt Pauli-ba, az eddig látott legbarátságosabb templomba. Először megrettentem, hogy én egy templomban heveredek le egy kényelmes fotelba. Minden egy buliközpontra emlékeztetett: nagy volt a zsivaj, az oltár előtt egy színpad állt, azon egy kivetítő volt. A program címe: Balleluja. Az itteni plébános így fogta meg a fiatalokat. Egy ilyen templomba én is szívesen járnék. Ez a környék igen lepukkadt negyede Hamburgnak. Sok a bevándorló, akik szegények. Az utcán fél pillanatra nézek félre, és máris megtalál a szerencsém... Minden második házon lelkiismeret furdalás nélkül 1-1 meztelen egyén foglal helyet egy plakáton. A nálam fiatalabbaknak ez már fel sem tűnik. Most elkezdhetném bírálni a rendezőket, hogy miért tettek be minket egy ilyen gettóba? De nem teszem. A templom mellett szép a kilátás a folyóra, és a dockokra. Itt van egy kis füves park műpálmafákkal hangulatos. Leülsz a fűre, nézed az Elbát, hátad mögött meg mindez idill szöges ellentéte foglal helyet...
PÉNTEK: Az egyik legtömöttebb programmal teli napunk volt. Amikor felkeltem az volt ez első gondolatom, hogy nem akarok hazamenni... Olyan szép itt Németországban. Délelőtt részt vettünk egy rally nevezetű programon. Akadálypályaszerű bolyongás a városban. Többször is eltévedtünk. Ugyan velünk voltak a vezetők, mégsem segíthettek. Egyik ilyen eltévedésünknek hála, hogy eljutottunk az Elba alagútba. Amin átmentünk. Egyedülálló építmény. Az autók egy lifttel mennek le az alagút aknájába, majd átgurulnak az alagúton, és a végén egy másik lift meg felhozza őket az Elba túlpartjára. Ezután felültünk egy helyijáratos hajóra. Rögtön a hajó elejébe futottam, gondoltam majd ott fogok „titanikozni”. De egy pasi sem akadt, aki megfogta volna a derekam, meg annyian voltak, hogy úgy döntöttem, inkább csak eljátszom a gondolattal. Az úticél egy beach volt. Gondoltam, itt a dockok között, a betonrengetegben meg hol van strand. Tuti megint eltévedtünk, mosolyogtam magamban. Nem baj, legalább hajón vagyunk. Persze meglett a homokos strand, ahol volt aki fürdött. Érdekes, hogy tényleg tiszta volt a víz, pedig a hajók jönnek-mennek. Minden állomásnál utolsók voltunk, de nem a gyorsaság volt a feladat. Csapatunk a második helyen végzett. Kevés időnk volt felkészülni az interkulturális estre. Mit adjunk elő? Ki legyen a köcsögduda? Én énekelni akarok! Röpködtek a kérdések és a válaszok a templom előtti kis füvön. Mindenkit elüldöztünk magunk mellől, mire sikerült begyakorolni a dalt. Óriási sikert arattunk vele. Több napig emlegették a többiek, hogy milyen frappánsan oldottuk meg színpadi szereplésünket. Az esti táncolás: a szirtaki és az arab táncok pezsdítettek fel igazán. Szerintem ezek a legjobb programok, mert elengedheted magad, és nem kell állandóan azon gondolkoznod, hogy mit mondj! Egy ilyen rendezvényre ilyen program való, ami sport, zene, tánc...
SZOMBAT: Két és fél órás hajókázásra indultunk. Sajnos az idő nem igazán akarta. A nap nem kandikált ki a felhők mögül. Sokan aludtak, vagy banánt majszoltak. Az Elbán a dagály most tetőzött. Alig láttam a tegnap még javában kilátszó homokpadokat. Odamentünk a csapattal, ahol a mi szállásunk volt. Megcsodálhatták, hogy ők milyen jó helyen vannak, és mi milyen lágert kaptunk. De közben mi meg leléptünk fürödni az Elbába. Két méterre a parttól már nyakig ért. Holott előzőleg ezen a részen a németek majdhogynem szalonnát sütöttek. Olyan hangulat volt a hordalékkúp tetején, tiszta romantika, csak nehogy elaludj és hat óránkénti ár kissé megfürdessen J
VASÁRNAP: Folytatódtak a meccsek. Még játszottunk két mérkőzést, végre nyertünk is. Lakótársaink a svédek megnyerték a kupát, mert mindegyikőjük hivatásos focista. Szerencsénkre kisegítettek minket egy jó kapussal, kösz a sportszerűséget! Gyászos hangulatban telt a délután, mert el kellett búcsúznunk kedves barátainktól. Holnap már mindenki hazamegy. L Ugyan sírni nem láttam senkit, de lélekben mindenki sírt. Ki szeretne hazamenni? Ahogy ez szokott lenni, mindenki azt mondaná, hogy: ÉN NEM!! Elbúcsúztam a templomtól, a kilátástól az Elbára, a metróktól, a szélsebes vonatoktól, a hamburgi levegőtől, a német falvaktól, az osztrák rádiósadásoktól, (ezek az osztrákok kibelezik a német nyelvet, szörnyű) Bécs éjszakai fényeitől. Otthon vagyunk... Tudjátok mennyit fogok én ma aludni!?
UI: puszi Matthias, nagyon jók voltak a programok és persze András, hálás köszi a 16 órás monoton vezetésért, meg utolsónak de nem utolsósorban Istinek a remek kapcsolataiért:)
írta: Peszeki Eszter
